Arany János: NAGYIDAI CIGÁNYOK

Időpont: 
2017, december 5 - 09:30

CSAVAR SZÍNHÁZ

Arany János:
A NAGYIDAI CIGÁNYOK

A Nagyidai cigányok című mű a magyar irodalom egyik legnagyszerűbb alkotása, mely Arany lenyűgöző, felülmúlhatatlan humoráról árulkodik. A magyar katonák már nem bírván tartani Nagyida várát a helyi cigányságra bízzák , hogy őrizzék, védjék míg ők élelmet szerezvén vissza nem térnek. Csóri vajda azonban túljár mind a magyarok, mind a labancok eszén, s megteremti „Cigányországot”. Vagy mégsem? Kiderül ez Gál Tamás feldolgozásából.
A fergeteges humorú, interaktív, játékos előadásban elhangzó autentikus cigány zenét Bodonyi András gyűjtötte Szepsi környékéről. A dalok eredeti cigány nyelven illetve magyarul hangzanak el. Önmagáért beszél az a tény is, hogy a Nemzeti Színház és az Örkény Színház művészei mellett Gál Tamást is jelölték a Magyar Színikritikusok Díjára 2010-ben a Nagyidai cigányok produkcióban nyújtott művészi megjelenéséért. „Félelmetes empátiával, fantasztikus improvizációs készséggel varázsolja el a közönséget, a gyerekeket nemes egyszerűséggel vonja be a közös játékba. Arany szövege mellett néhol becsempészi a sajátját is, de ezt a magával ragadó előadás alatt észre sem vesszük. A produkció a gyerekeket gondolkodásra késztetve játékosan úgy került színre, hogy a történetben szereplő alakok szinte megjelennek előttünk a színpadon. Tamás gitározik, Bodonyi András hegedűs, aktív játszótársként járul hozzá a lenyűgöző produkció sikeréhez. A felnőtt közönség külön is hálás lehet, hiszen az előadást átszövő báj és humor mellett újra gyermeknek érezheti magát. A produkcióból humánum, alázat, tehetség árad, és aki részese lehet, hamisítatlan színházi élménnyel gazdagodott…” (kritikai részlet)”

Elmesélő: Gál Tamás
Zene: Bodonyi András
Zenész: Mester András

Időtartam: 70 perc
Korhatárra való tekintet nélkül megtekinthető!

Az előadások ideje:
2017. december 5. (kedd) 9.30 és 12 óra: Szent László Gimnázium
6. (szerda) 9.45 és 12 óra: Bessenyei György Gimnázium
7. (csüt.) 10 óra: felsős általános iskolások