A CENTRAL PARK zenekar koncertje

Időpont: 
2024, május 4 - 19:00

2024. május 4-én szombaton 19 órától a CENTRAL PARK mutatja meg magát a
"Legyen a zene mindenkié" koncertsorozat folytatásában!

Saját szerzeményeikkel "ütős" dalaikkal készülnek!
Kíváncsian várjuk ezt az élő produkciót, mert a saját szerzemények előadását kiemelten szeretjük!
Gyertek minél többen, ott a helyetek!

Helyszín: Kisvárdai Várszínház és Művelődési Központ!
(A Büfé a rendezvény alatt nyitva tart!
Várunk nagy szeretettel!
Turik János a rendezvény házigazdája
A belépés díjtalan!

A zenekar tagjai:
Faragó Ferenc gitár, ének, dalszerző (Cipőfűző, Jégtörők)
Dolhai Zsolt dobok, vokál (Andante, Jégtörők, Tik-Tak)
Pethő Gyula basszusgitár, vokál (Henimetal, Ötven Perc)

"A zenekar története 2021-ben kezdődött. Faragó Öcsi egyik közösségi médiában megosztott felvételét hallva jött az ötlet az együtt zenélésre Pethő Gyulával, sok-sok beszélgetés után. Sokáig gondolkodni azon sem kellett, ki üljön a dobok mögé. Zsoltit megkerestük az ötlettel, amely neki is tetszett, így született meg a zenekar, amely jelenleg is ebben a felállásban játszik. Eleinte műsorra tűztünk néhány feldolgozást is, de hamar eldőlt, hogy a nehezebb, nagyobb kihívást, de nagyobb motivációt is jelentő utat járva saját zenei vonalat szeretnénk kialakítani. Saját számainkat, kizárólag magyar nyelven játsszuk, nagy hangsúlyt fektetve a sajátos zenei világ mellett a szövegekre is. Ehhez az ötleteket Öcsi szinte futószalagon szállítja. Az együttes zenei világa a rockzenén belül műfajilag nehezen behatárolható, zenénkre a korábbi zenekaraink zenei világa csakúgy hatással volt, mint sok más magyar, illetve külföldi zenekar, előadó. Szeretnénk, ha az élő hangszeres, igényes rockzene újra méltó helyére kerülne szűkebb pátriánk zenei életében."