Várlátogatás

Várlátogatás:
A kisvárdai vár felújítása miatt az épületet 2017. júniusától csak kívülről lehet megtekinteni.
Információ:
Tel: +36 45 500 265, +36 45 405 239.

A kisvárdai vár története

Kisvárda elnevezése (a vár közszó módosult változata) is utal arra, hogy itt már „emberemlékezet” óta vár állott. A honfoglaló magyarok a jelenlegi várrom helyén földvárat találtak és a település és környéke lakott volt. Kisvárda az Árpád-kori Magyarország egyik, a X-XIII. században fennállott vármegyéjének, Borsovának volt az első székhelye, amely már nevében is utal az egykori megyeközpontban fekvő ispánsági lakóhelyre, a várra. Kisvárdán haladt át az ún. Magna Via, amely az ország belső részeiről indulva Debrecen és Kálló érintésével, a Záhony és Salamon közötti tiszai átkelőhelyen keresztül haladt a vereckei szoros felé. De ez az útvonal vezetett Kijevbe és Krakkó érintésével Skandináviába. Az államalapítást követően a Gut-Keled nemzetségből származó Várdai család volt a település birtokosa és a vár építtetője. Első említése, (Várdai Aladár személyében) 1271-ből származó okiratban bukkan fel. A család férfitagjainak legtöbbje híres külföldi, elsősorban itáliai egyetemeken tanult. Több ízben teljesítettek diplomáciai megbízatásokat és külföldi hadjáratokra is elkísérték uralkodóikat. A Várdaiak szolgálataik fejében a következő kiváltságokat szerezték: a vásárjogot Károly Róbert, a révjogot Zsigmond, a pallosjogot Mária királynő, az országos vásártartás jogát V. László adományozta Várdának. Ügyes birtokszerző politikájuk eredményeként az 1521-ből fennmaradt urbárium szerint a család kezén volt Felső-Szabolcs, Szatmár megye egy része és a bátmonostori uradalom, amely Bács, Bodrog és Baranya megyékre is kiterjedt. Okleveles adatok és régészeti leletek segítségével a XV. századtól kísérhetjük nyomon a vár építéstörténetét. Várdai István 1457-ben szorgalmazza egy új erős vár építését. Az előkészítő munkálatok 1465-ben indulnak meg, amikor is mészégetéshez és téglakészítéshez értő mestereket fogadnak fel. A költségeket István érsek által felajánlott száz aranyforint, az uradalom jobbágyainak taksája, a bor és a só eladásából befolyt összegekből finanszírozták. A síkságokon, ahol Kisvárda is elterült az építőanyag döntően meghatározta a vár anyagát, mely a „mindenhol” előállítható tégla volt. Az alaphoz szükséges köveket Királyhelmecen és Bodrogszentesen bányászták. Az építkezés munkálatai István bíboros-érsek 1471-ben bekövetkezett halála miatt lelassult. A második várépítő, Várdai Ferenc erdélyi püspök irányításával 1520-ra elkészül a vár. Az ország három részre szakadását követően a Várdaiak I. Ferdinánd oldalára álltak. Ezért az erdélyi seregek háromszor is megostromolták a várat, sikertelenül. (1558-ban, kétszer, és 1564-ben) Ezt követően 1565–85 között történt a vár bővítése, új bástyák építése, melyet a család utolsó felnőtt férfitagja, Várdai Mihály végeztetett el. Az utolsó Várdai, Katalin halála után 1630-1640-es években kerül sor a várépítés negyedik szakaszára, mely, az akkori résztulajdonos, Nyáry István nevéhez fűződik. Ennek célja, a várnak lakóhelyként való átalakítása, bővítése, kényelmesebbé tétele, a kor barokk stílusának megfelelően. Ekkor külön várkápolnát is építenek. A vár a XVII. század második felében házasságok révén újabb birtokos családok (Esterházy, Homonnai, Zichy) között öröklődött, osztódott. Ezek az új részbirtokosok nem fordítottak elég gondot (pénzt) a vár karbantartására, hiszen voltak előkelőbb palotáik, biztonságosabb váraik, ahol lakhattak. A Wesselényi-féle összeesküvés után, 1672-ben a vár egy időre az Erdélyből kicsapó bujdosók kezére került. A Thököly szabadságharcban a vár ismét némi katonai szerephez jutott. A szabadságharc bukásával azonban felmerült az erősség lebontása. A kisvárdai vár a hadikrónikákban utoljára a Rákóczi szabadságharc idején szerepelt. A fejedelem négyszer járt Kisvárdán 1703-1711 között. Ezen időszak alatt hadifoglyokat helyeztek itt el, a megyei adminisztráció székhelye volt. Fontos hadsereg – ellátási- és utánpótlási feladatokat is betöltött. A vár végső pusztulása a szabadságharc bukása után kezdődött. Bár többször történt próbálkozás a megmentésére, de a végső lökést 1750-re Nagyállóban megépült új megyeháza jelentette. Oda szállították az 1660-as évektől itt működő megyei levéltári anyagot, megszűntek a korábban itt tartott megyegyűlések, sőt 1756-tól a rabokat is az új megyeházára szállították. A vár tulajdonosai (Zichyek és Esterházyak) megtalálták a hasznosítás módját: az építőanyagban szegény vidéken a vár köveit és tégláit kifejtették a városban történő építkezéshez használták fel, de a vár börtönének köveiből még Nagykállóba a megyeháza és a börtön építésére is jutott. Éri István történész-régész aki a vár ásatásit és hereállítását vezette szomorúan állapította meg , hogy a vár alapköveit is 2 méter mélységig kiszedték. Hogyan maradt fenn romjaiban, mégis az épület? Köszönhető ez a reformkornak és a közbirtokosság 1828-ban hozott határozatának: „ A Vár fenn álló falát, mint betses régiséget, meg hagyja a Földes Uraság a mostani állapotjába, annak fundusát pedig közönségesre felhagyja úgy, hogy az árendába kiadatván, a jövedelmével osztozni fognak”. A magyar műemlékvédelem egyik első dokumentumának számit ez a határozat. Ennek szellemében Somogyi János kisvárdai gyógyszerész volt az első, aki a vár környékét olyan állapotba hozta, hogy „egy pár szobával, csinos és hasznos nadálytavaival, gyümölcsével és szőlőcskéjével, a szent hajdanban gyönyörködőknek nem csekély élvezetet nyújtott.” A várkert az 1880-as években kedvelt kiránduló- és szórakozóhely, majálisok, színházi rendezvények, ünnepségek helyszíne. Volt itt sétaút, táncterem, fogadó, fürdőépület, kuglizó, ördögmalom. A vár falán az első emléktábla a millennium tiszteletére, 1897-ben lett felavatva. Ez ugyan elpusztult, de a helyi tanács 1955-ben újat állíttatott. A közbirtokosság 1920-ban gazdasági iskola céljára a Szent Orsolya-rendnek ajándékozta a 4 kataszteri hold területű várkertet. Lebontották az épületek egy részét és a téglaanyagot az apácazárda építéséhez használták fel. A vár helytörténeti kutatásait Virágh Ferenc jogász, újságíró kezdte az 1930-as években. Az ásatások az 1935-ben bekövetkezett halála miatt abbamaradtak. A világháború, az emberi és a természeti erők pusztítása következtében a XX. század közepére a kisvárdai várrom kétségbeejtő állapotba jutott, immár nem először. A megmenekülés története 1954-hez, a Spartacus Sportegyesület futballpálya építéséhez köthető. A sportpálya földmunkálatai ásatásokkal kezdődtek, melyet a Magyar Nemzeti Múzeum frissdiplomás régészei, Éri István és Szabó György vezettek. Először leletmentésre került sor, majd 1954-1960 között rendszeres ásatásokra. Felmérték az épületmaradványokat, rekonstrukciós rajzokat készítettek, ezzel megteremtették az elméleti lehetőségét a vár helyreállításának. A déli épületszárny homlokzatát állagmegóvásban részesítették, a falkiomlásokat és az ablaknyílásokat a kőkeretek pótlása nélkül kiegészítették. Pótolták a délkeleti saroktorony leszakadt boltozatait, a keleti és az északi oldal falszakaszait újrafalazták. A megmaradt épületszárny földszinti, ill. alagsori helységeinek dongaboltozatát újra elkészítették, innen indították el a délkeleti torony emeleti helységeibe felvezető csigalépcsőt. Így minden feltétel adott lett Makay László, a Bessenyei Gimnázium tanárának elképzeléséhez, hogy megalakuljon, a Vármúzeum. A történeti hűség kedvéért megállapítható, hogy bár a „Kisvárdai Vár Baráti Köre” 1957-ben megalakult, a Járási Tanács 1959 novemberében megbízta Makay Lászlót a Vármúzeum kiállításának szervezői feladatával, melyet a 84-382/1960. MM számú rendelet engedélyezett, a várat csak 1961. november 22.-én adta át az OMF, és a kiállítása, csak 1962 tavaszán nyílt meg a nagyközönség számára. A földszinti kiállító-helyiségben volt látható Kisvárda és környéke őskori és népvándorlás-korabeli leletanyaga, közte bronzkori eszközök, karvédő tekercsek. Itt kell említést tenni a környék régészeti, történeti kutatóiról, akik nagymértékben hozzájárultak a település történetének megismeréséhez. (Rómer Flóris 1815-1889, Somogyi Rezső 1827-1907, Györgyényi Ignác 1809-1891, Jósa András 1834-1918, Kiss Lajos 1881-1965, Virágh Ferenc 1907-1935, Éri István 1929-2009, Makay László 1914- 1998, Dr. Ács Zoltán 1953-) Az első emeleti szoba a kőtárnak adott otthont (ez az egyetlen rész, mely torzóként a mai napig megmaradt). Itt látható Várdai Pelbárt? sirköve 1438-ból, Telegdy Anna, Nyári István 1635-ben elhunyt feleségének vörös márvány síremléke, „Ladislaws De Kisswarada Anno 1501” feliratú reneszánsz szemöldökkő, amely a Várdaiak városi kúriájából származik. Itt található néhány jórészt megrongálódott faragott kő, mely a XV. században épült római katolikus templomhajó gótikus boltozatának tartozékai. A második emeleti kiállítótérben tablók és tárlók elevenítették fel a Várday család történetét 1271-tól 1630-ig. Az állandó kiállítás április 01.-től szeptember 30.-ig, 1980-ig volt látható. 1981-ben hivatalosan is megalakult a Kisvárdai Várszínház, mely átvette a múzeum helyét. Rövid hányattatás után 1983-ban, az egykori zsinagógában megalakult a Rétközi Múzeum, de ez már egy másik történet.