Álmot a világnak -Álmot az ÁlomVilágnak - kiállítás
Álmot a világnak - Álmot az ÁlomVilágnak
Kiss Bora kiállítása
Kiss Bora Sepsiszentgyörgyön született, a Plugor Sándor Művészeti Líceum zenetagozatán zongorázni tanult, majd a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen végzett színészként, jelenleg pedig a Csíki Játékszín társulatának tagja. Gyerekkora óta vonzotta a rajzolás, a festés, a színek világa, bár sosem tanult képzőművészetet, az utóbbi években számára az alkotás eszköz szabadság-és alkotásvágya kielégítésére. Ahogyan nemrég egy interjúban elmondta, alkotásai által „próbál adni a képei szemlélőinek szeretetet, jóságot, finomságot, ha csak azokra a pillanatokra is, mikor a mű egy-egy rejtett részlete megmutatkozik számukra, titkon remélvén, a szeretet, melyet belefest, gyógyítóan hat a befogadók lelkére."
Az utóbbi években pedig amolyan szabadság- és alkotási vágyat kielégítő eszközként élt vele. Majd, ahogy a munkái közönség elé kerültek, egyre inkább úgy érezte, talán ezekkel tehet a világban élő közöny, szeretetlenség, felszínesség ellen úgy, hogy egy tudatosan idealizált, a rosszat teljes mértékben mellőző képi világot teremt meg. Ekként próbál adni a képei szemlélőinek szeretetet, jóságot, finomságot, ha csak azokra a pillanatokra is, mikor a mű egy-egy rejtett részlete megmutatkozik számukra, titkon remélvén, a szeretet, melyet belefest, gyógyítóan hat a befogadók lelkére.
Képeinek magával ragadó tarkaságával derűt kíván közvetíteni, s bár a kultúránkban komornak ható feketéhez is szívesen folyamodik, ezt leginkább a világűr megjelenítésére alkalmazza, mellyel a határtalanságot, végtelenséget szimbolizálja. A zöld hangsúlyos jelenléte a természet, különösképpen a fák iránti elragadtatásának tulajdonítható. Bevallása szerint kiemelt témája nincs, szinte önmaguktól bukkannak elő, alakulnak ki rajzai, festményei. Mégis az azokon fel-feltűnő, bolygókat hosszú hajával védőn körülölelő, kócos kislány talán éppen ő maga.
(Dombi Helga)