Magyar Színházak 35. Kisvárdai Fesztiválja díjazottjai

Időpont: 
2023, július 1 - 20:30

A MAGYAR SZÍNHÁZAK 35. KISVÁRDAI FESZTIVÁLJÁNAK DÍJAZOTTJAI

sajtóközlemény

2023. június 23. és július 1. között rendezték meg a Magyar Színházak 35. Kisvárdai Fesztiválját. A versenyprogram előadásait Balogh Tibor dramaturg, színikritikus, a fesztivál művészeti tanácsadója válogatta. A színházi seregszemle idei díszvendége a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház volt.

Mások mellett Temesvárról, Szabadkáról, Újvidékről, Kézdivásárhelyről, Kassáról, Székelyudvarhelyről, Kolozsvárról, Sepsiszentgyörgyről, Marosvásárhelyről, Nagyváradról, Csíkszeredából, Zentáról és Komáromból érkeztek a magyar nyelven játszó színházak, valamint látható volt a Szegedi Pinceszínház és az Aradi Kamaraszínház koprodukciója és budapesti Pinceszínház szervezésében határon túli alkotókkal megvalósult előadás is.

Kilenc nap alatt huszonhat színpadi produkció került színre három helyszínen. A programban nyolc versenyen kívüli darab szerepelt, egy előadással pedig a határon túli színészhallgatók is készültek. A színésztréninget idén Bélai Marcel és Kozma Gábor Viktor színész-rendezők vezették, a kritikusjelöltek workshopján pedig a színházi kulisszatitkokba avatták be a fiatalokat a szakemberek.

A 2023-as év zsűritagjai Dienes Blanka színésznő; Kiss József drámaíró, rendező, a Soproni Petőfi Színház igazgatója; Németh Ákos drámaíró, műfordító, rendező, a zsűri elnöke; Szekeres Szabolcs színikritikus és Szigeti Réka dramaturg voltak.

A díjátadón beszédet mondott Dr. Seszták Miklós országgyűlési képviselő, Leleszi Tibor, Kisvárda Város polgármestere, valamint Kis Domonkos Márk rendező, a Déryné Program igazgatója.

A fesztivál idei díjazottjai:

A Kulturális és Innovációs Minisztérium Életmű-díját a felkért, háromtagú Szakmai Bizottság (Nyakó Béla, a Kisvárdai Várszínház és a Magyar Színházak 35. Kisvárdai Fesztiváljának igazgatója; Balogh Tibor, valamint Pataki András) döntése szerint Wischer Johann vajdasági színművész, rendező, valamint Biluska Annamária színésznő, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulat Örökös Tagja.

Biluska Annamária, személyiségének állandó derűjével, humorával a csupa kedély, élettel teli színésznő és a megöregedni képtelen ember ritka példája. Kolozsváron született 1941-ben, pályáját a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben kezdte, ott diplomázott. Egy évet töltött a sepsiszentgyörgyi társulat tagjaként, majd a következő körülbelül egy évtizedben Nagyváradon volt színésznő, ezt követően öt évig a kecskeméti Katona József Színházhoz szerződött. 1978-tól visszatért Erdélybe, és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulat színpadán talált otthonra, ahol azóta is rendszeresen játszik, rendkívül népszerű a közönség és a kollégái körében, 2021-től a társulat Örökös tagja. Biluska Annamária játékossága, könnyedsége miatt évtizedek óta a közönség ünnepelt komikája, de mély, drámai szerepekben, köztük kettős férfiszerepben is brillírozott. Jelenleg A tavasz ébredése Ilzéjeként látható színpadon, de sokunknak emlékezetes marad a Nem élhetek muzsikaszó nélkül Mina nénijeként, A nyugalom Jolikájaként, Az üvegcipőben mint Szakácsné, vagy Nellként A játszma végében. Szerepeiből mindegyre kitűnik a több évtizedes színpadi tapasztalat, a színház iránti szenvedély, a kivételes szakmai elkötelezettség és kíváncsiság. Különleges ugyanakkor Biluska Annamáriának a színházi világhoz és közönségéhez való hűsége is. Pályája során a színpad otthont jelentett számára, alkotóközösségére családként tekintett. A Nagy Miklós Kund szerzőségében idén megjelent, vele készült beszélgetőkönyv címe is ez: Nekem a színház a családom. Minden bizonnyal a színház is családtagjává fogadta Biluska Annamáriát!

Wischer Johann 1970. december 24-én született Szabadkán. Az Újvidéki Művészeti Akadémia magyar tannyelvű színészképző szakán mesterei Soltis Lajos és Hernyák György voltak. Már az Akadémián kiemelkedő alakítást nyújtott több Molière-darab szerepeiben. Ezzel párhuzamosan játszott a Szabadkai Népszínházban és a Kosztolányi Dezső Színházban, rendezett a szabadkai Gyermekszínházban. Még főiskolásként alapítója volt a Szent Genéziusz színészcsapatnak, mellyel bejárták Magyarországot és Felvidéket is. Ekkor kedvelte meg a vándorszínészek életét és vett részt a Tanyaszínház előadásában. Nyaranta echós szekérrel bejárták Vajdaság legkisebb falvait, közösségeit, ahol esténként a szekeret színpaddá alakítva varázsoltak színházat a falu apraja-nagyjának. Kőszínházi munkái mellett újabb kihívást keresett magának. Megalapította a Tájoló Színészek Társasága civil szervezetet és gitárját vállára akasztva, tarisznyájában furulyával és dorombbal, vagy éppen egy zenész társsal karöltve, járta a vidéket. 1994-ben lett a Zentai Színtársulat vezetője. A középiskolás diákokból álló csapat gyűjtőfogalma lett a színházi kísérletezésnek és műhelymunkának. Fiatal, tehetséges társulatával a 2000-es évek elején érték el a legnagyobb sikereket. Ennek a sikersorozat köszönhetően valósíthatta meg dédelgetett álmát, a Zentai Magyar Kamaraszínház megalakítását 2008-ban. Wischer Johann irányítása alatt a színház szervesen bekapcsolódott a vajdasági és magyarországi színházi élet vérkeringésébe egyaránt, sokrétű kapcsolatokat ápolt több magyarországi színházzal. Kiemelkedő az együttműködésük a Soproni Petőfi Színházzal, a budapesti Nemzeti Színházzal, a Veszprémi Petőfi Színházzal, a Békéscsabai Jókai Színházzal. Wischer Johann aktív elnökségi tagja a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesületének. Kiemelkedő színművészeti, színészi, rendezői tevékenysége elismeréseként, egyedülálló közösségszervező és színházteremtő munkájáért több rangos díjjal tüntették már ki.

A Kulturális és Innovációs Minisztérium Fődíját az Újvidéki Színház kapja III. Richárd című előadásáért, Dejan Projkovszki rendezésében. A társulat egységes stílusban és csapatmunkával szolgálja a címszereplő játékát. A képi világ és a zene egy olyan kor lenyomatát teremti meg, amely szabadjára engedi az emberi gátlástalanságot.

A Kulturális és Innovációs Minisztérium II. helyezését megosztva kapja a Kassai Thália Színház Szentivánéji álom című előadása a shakespeare-i színházi nyelvezet megújításáért és a formabontó látványvilágért, valamint a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Oxigén című előadása a színházi nyelv radikális újrafogalmazásáért.

A Kulturális és Innovációs Minisztérium III. helyezését megosztva kapja a Szabadkai Népszínház Magyar Társulata a Nem élhetek muzsikaszó nélkül című előadása a népszínmű műfajának megújító megőrzéséért, a nagyszerű egyéni alakításokért, valamint a Csíki Játékszín Hegedűs a háztetőn című előadása a zenés színház műfajának értő színpadra állításáért.

A Kulturális és Innovációs Minisztérium és a Kisvárdai Várszínház közös díját kapja Mészáros Árpád az Újvidéki Színház III. Richárd című előadása címszerepének bravúros megformálásáért, valamint B. Fülöp Erzsébet a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház A doktor című előadás főszerepének és a marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulat Részegek című előadásban Dóra szerepének megformálásáért.

A Kulturális és Innovációs Minisztérium és a Kisvárdai Várszínház közös díját kapja Boros Csaba a marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulat Részegek című előadás egyedi zenei világának megteremtéséért és az előadásban való inspiratív jelenlétéért, valamint Jeli Luca Sára a nagyváradi Szigligeti Színház Figaro házassága című előadás karakterformáló, kiemelkedő színvonalú jelmezeiért.

A legígéretesebb tehetségnek járó Teplánszky-díjat kapja Hégli Bence, a Kassai Thália Színház Szentivánéji álom című előadásban Puck szerepének átütő erejű színpadi megvalósításáért, valamint Matusek Attila, a Kassai Thália Színház Szentivánéji álom című előadásának megrendezéséért.

Kisvárda Város Polgármesterének díját kapja a Kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Színház- és Film Kar Magyar Színházi Intézet harmadéves színész hallgatóinak Édes Anna című kreatív, önálló színpadi nyelv megteremtésére törekvő, magával ragadó, egységes csapatmunkában megvalósuló vizsgaelőadása.

A fesztivál támogatói a Kulturális és Innovációs Minisztérium, a Nemzeti Kulturális Alap, Kisvárda Város Önkormányzata, a 10. Színházi Olimpia, valamint a Déryné Program voltak.

2024-ben a Magyar Színházak 36. Kisvárdai Fesztiváljára a tervek szerint június 24. és 30. között kerül sor. Találkozzunk jövőre is Kisvárdán!