Magyar Színházak XX. Kisvárdai Fesztiválja - Darvai Nagy Adrienne és Szűcs Katalin Ágnes köszöntője

Darvay Nagy Adrienne és Szűcs Katalin Ágnes művészeti tanácsadók köszöntője a jubileumi színházi fesztivál alkalmából.

Kedves Kisvárdai Színházbarát!

Kérem, nézze el nekem a megszokottnál személyesebb sorokat. Tudniillik 2008 nem csupán a Fesztivál történetében, de a saját pályámon és a magánéletemben is "jubileumi" és egyben korszakzáró év. Többek között, ezért is szeretném, ajánlás helyett, megköszönni Önnek - mint a város kultúraszerető lakójának - amiért közel két évtizede lehetőséget nyújt egy olyan színházi találkozó megrendezésére, mely gyanúsan méregetett, politikai felhangoktól sem mentes, "gettófesztiválnak" csúfolt rendezvényből, már a nemzetközileg elismert művészeti eseménnyé vált.

A neves bukaresti kritikusnő tavaly például azt írta róla: "úgy tudom, a kontinensen is egyedülálló a Határon Túli Magyar Színházak Fesztiválja ./.../ A magyar nyelvű színházi emberek számára pedig Kisvárda nem csupán egy hely, ahol az évad legjobb eredményeit csillanthatják meg, de a szó szoros értelmében vett műhely, továbbá olyan küzdőtér is, ahol a színházművészetről szerzett tapasztalatokat, elképzeléseket és véleményeket ütköztetni lehet." (Alice Georgescu)

S tegyük még hozzá a legfontosabbat: TALÁLKOZÓ. Egy olyan állandó összejövetel színtere, amely nemzetközileg fogja egybe a - mindenféle értelemben - egy nemzethez tartozókat, hogy a színházi nagycsalád öt országban élő tagjai legalább évente egyszer, együtt lehessenek. Így válhatott Kisvárda ebben a szétforgácsolt, kusza, gyűlölködő világban is biztos ponttá az életünkben. Mert Ön sem foglalkozott a korlátoltak gőgjével és bántó megjegyzéseivel, az irigyek gáncsoskodásával, de még a gazdasági helyzet romlásával sem, hanem szíves vendéglátóként, évről évre, érdeklődésével és szeretetével halmozza el az idelátogatókat.

Miközben az ünnepi alkalomra megjelenő, tizedik önálló kötetemet írtam, megint újraélhettem húsz év találkozásának minden örömét. A rég eltávozottakkal is. Csodálatos élmény volt. Ezt is Kisvárdának köszönhetem.

Azt hiszem, Önnek nem kell magyaráznom, az újabb jubileumi könyvet miért mutatja be megint "Nánay tanár úr". Ahogy azt sem, hogy a Kávéházi beszélgetések során miért találkozhatunk ismét épp az első "Pályakezdő-díjas" Hatházi Andrással és feleségével, a még főiskolásként Kisvárdán főszerepbe beugró Palocsay Katával, az első Teplánszky Kati díjas, beregszászi Vidnyánszky Attilával, a vajdasági színjátszást megújító "zentai gyerekek" egy csoportjával, a felvidéki színházművészetet meghatározó "két Tiborral", a méltán népszerű nagyváradi Hajdu-Körner házaspárral. Vagy hogy miért mutatjuk be Köllő Katalinnak az életműdíjas Csíky Andrásról frissiben írott könyvét. Az sem meglepő talán, hogy a koprodukciók felvételei közül pont az 1995-ös New Budát tekinthetjük meg újra - együtt az alkotókkal.

Sok szeretettel várom tehát a jubileumi találkozókon egy kis nosztalgiázásra.

Boldog születésnapot, Isten éltesse, áldja és őrizze a Kisvárdai Fesztivált és minden hozzátartozóját nagyon sokáig, egészségben, erőben, szeretetben.

Darvay Nagy Adrienne

A "legfesztiválabb" fesztivál
A kerek évforduló összegzésre, emlékezésre csábít. A határon túli magyar színházak huszadik alkalommal megrendezett kisvárdai fesztiválján van mit összegezni és van mire emlékezni - az erre az alkalomra született kötet, Darvay Nagy Adrienne munkája, a hajdani előadásokat megőrzött felvételek vetítése, az emlékidéző kávéházi beszélgetések mind-mind segíthetnek ebben. Bizonnyal jól fog esni minden résztvevőnek, színháziaknak és publikumnak is a múltidézés, egy kis nosztalgiázás. Ám a színház kíméletlenül jelen idejű művészet, a régi dicsőség érvényét, hitelét újra és újra meg kell teremteni. Ebben az esendőségben, a mulandóságban rejlik tán a színház legfőbb ereje. Hogy ha archiválható, rekonstruálható is egy-egy előadás, múzeumi tárgyként nem megőrizhető és leporolható - a frissesség, az itt és most élménye a színház lényege.
Hogy ki hol tart éppen, hogy a társulatok és művészeik milyen kondicióban vannak, annak feltérképezésére jó alkalom a kisvárdai fesztivál, feltéve, hogy a résztvevők legjobb arcukat mutatják. A program összeállításánál mindenesetre azon igyekeztünk, hogy ez így legyen, így lehessen - a huszadikon kiváltképp. Mert a huszadik ünnep, nézőknek és teátristának egyaránt, mégha ki-ki másképp éli is meg. A színház a néző számára a hétköznapot is ünneppé teszi, a színháziaknak ezek az ünnepek a hétköznapjaik. Mégis, a huszadik tán mindenki számára mást jelent egy kicsit, mint a tizenkilencedik, vagy éppen a folytatás, a huszonegyedik. A kerek évforduló kis megállásra, számvetésre késztet, nemcsak a fesztivál múltját, jelenét és jövőjét illetően, de a színházét is. Ezért próbálunk lehetőséget teremteni például arra, hogy az állandó társulatok, az intézményesen támogatott színházak mellett a határon túli független csapatok, új színházi kezdeményezések-törekvések is megmutatkozhassanak ezen a jubileumi találkozón, hiszen útkeresésük, kísérletező kedvük inspiráló, éltető eleme, szerves része immár annak a folyamatosan változó-alakuló organizmusnak, amit évezredek óta úgy nevezünk, hogy színház.
A múlt tanújának, örökösének és/vagy a jövő letéteményesének lenni egyként felelősségteljes dolog, ennek tudata, tudatosítása a jubileum alkalmával felemelő, magasztos érzés. Ám azt szeretnénk, ha ez az idei. huszadik fesztivál fieszta lenne egyben, igazi örömünnep, az eddigiekhez képest is a legfesztiválabb fesztivál, ahol utcán, téren és kávéházban, mindenütt színházba, "mutatványosokba" botlik az ember; ahol mindenütt van nézni-látni-hallgatni való, alkalom a találkozásra, a beszélgetésre, az együttlétre - nézőnek a színháziakkal, színháziaknak a nézőkkel.

Szűcs Katalin Ágnes
kritikus
művészeti tanácsadó