Magyar Színházak XXIII. Kisvárdai Fesztiválja díjazottjai

Időpont: 
2011, június 25 - 20:30

Magyar Színházak XXIII Kisvárdai Fesztiválja díjazottai:

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium több évtizedes kiemelkedő művészi munkájáért Életmű-díjat adományoz BANKA LÍVIÁNAK, az Újvidéki Színház művészének.

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium több évtizedes kiemelkedő művészi munkájáért Életmű-díjat adományoz CZINTOS JÓZSEFNEK, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulat művészének.

A Nemzeti Erőforrás Minisztériuma által felajánlott díj összegét a szakmai zsűri megosztotta.
A fődíjat
-a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház A velencei kalmár előadása kapta.
(rendező: Bocsárdi László)

A Nemzeti Erőforrás Minisztériuma díját a szakmai zsűri
-a Szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Urbán András Társulata által játszott A kisinyovi rózsa színmű előadásnak (rendező Urbán András )

- és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata által bemutatott Platonov című előadásnak (rendezője Harsányi Zsolt) adta.

Kisvárda város díját a szakmai zsűri a Vajdasági Tanyaszínház A falu rossza című előadásának ítélte. (rendezője: Táborosi Margaréta )

A közönség díjat a Csíkszeredai Csíki Játékszín Tasnádi István FINITO előadása nyerte el. (rendező. Victor Ioan Frunza)

A Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza által felajánlott legjobb alakítás díját a szakmai zsűri döntése két színésznek ítélte oda:

- a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház A velencei kalmár előadásban Shylock szerepét játszó SZAKÁCS LÁSZLÓ , és
- a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulat Platonov című előadásából Trileckij orvos szerepének megformálásáért LÁSZLÓ CSABA kapja.

A legígéretesebb fiatal színész számára alapított Teplánszky Kati díjat a szakmai zsűri döntése alapján a Csíkszereda Csíki Játékszín Finito és Csókos asszony című előadásában nyújtott alakításáért BENEDEK ÁGNES kapja.

A Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza által felajánlott egyéni díjat a szakmai zsűri döntése alapján
-a Komáromi Jókai Színház Cseresznyéskert előadásából Ranyevszkaja megformálásáért BANDOR ÉVA színművész,

-a Szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Urbán András Társulata által bemutatott A kisinyovi rózsa című előadásban nyújtott alakításáért MÉSZÁROS ÁRPÁD színművész,

- és a Csíkszereda Csíki Játékszín FINITO című előadásának látványvilágáért ADRIANA GRAND díszlet- és jelmeztervező kapja.

A közönségzsűri által felajánlott díjat a Székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház a Portugál című előadásában, Csipesz szerepének megformálásáért BARABÁS ÁRPÁD nyerte el.

Gratulálunk minden díjazottnak!